6 jel arra, hogy meg kell javíttatnia az ablakokat

Ha otthonunkban a nyílászárók már nem működnek úgy, mint újkorukban, hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni a problémát. Ha csupán úgy tudjuk becsukni az ablakot, hogy közben egy kicsit meg kell emelnünk a szárnyat, csak legyintünk: ez a kis kellemetlenség nem ok arra, hogy jelentős összegeket áldozzunk az ablakcserére. Vagy ha esetleg a két üveglap között már áll a por, szintén elintézzük a dolgot egy vállrándítással: a függöny úgyis eltakarja, senki sem látja, milyen csúnya.

Pedig ezek a jelek arra utalnak, hogy nyílászáróink már olyannyira elöregedtek, hogy nem képesek maradéktalanul ellátni a funkciójukat. Vagy ha még ennyire nem is komoly a helyzet, hamarosan az lesz. A kisebb kellemetlenségek mellett sokkal nagyobb problémát is okozhatnak az elöregedett ablakok, például télen kiengedik a meleget, így azon vesszük észre magunkat, hogy a fűtésszámlánk jelentősen megnövekedett. Erre már biztosan nem legyintenénk! Az alábbiakban felsorolunk hat esetet, amikor érdemes szakembert hívnunk, aki ellenőrzi az ablakok, illetve a szigetelés állapotát, és kijavítja a meghibásodásokat.

  1. Becsukásnál nem illeszkedik a tokba, a helyére kell emelnünk.
  2. Nehezen vagy egyáltalán nem nyílik, körbeforog a kilincse, szorul.
  3. Rendszeresen beázik.
  4. Sokkal porosabb, zajosabb és huzatosabb a lakás, mint régebben, illetve jelentősen megemelkedett a fűtésszámla.
  5. A bukó-nyíló ablak kinyílik, ha buktatni akarjuk, vagy kibukik, amikor ki szeretnénk nyitni.
  6. A dupla üvegű ablak két lapja között folyton bepárásodik, vagy tele van porral, piszkos.

Ha nem szeretnénk megvárni, hogy valóban vagyonokat kelljen költenünk a felújításukra, mindenképp nézessük meg az ablakokat, illetve ellenőriztessük vagy javíttassuk ki a szigetelést egy szakemberrel.

Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Read previous post:
A huzat egészségkárosító hatásai

Fáj a feje, a füle, sokkal gyakrabban megfázik, vagy ágynak dönti egy vírus, mint korábban? Ha állandó a huzat a...

Close