Ablakszigetelő gumi

Az ablakszigeteléshez különböző profilokat használunk. Ezek nemcsak alakjukban – hiszen léteznek P, D, E, O profilok is -, hanem anyaguk tekintetében is eltérnek egymástól. Legfőbb tulajdonságaikat éppen az alapján határozhatjuk meg, hogy milyen anyagból készültek. A legelterjedtebbek a polifoam és a kaucsuk profilok, a szivacsot már egyre kevésbé használják, de a legkorszerűbb mind közül a szilikonból készült ablakgumi.

Az ablakszigetelő gumik első generációjába tartoznak a kaucsuk profilok, melyeket még ma is nagyon gyakran használnak, sőt a fából és műanyagból készült ablakok többségében ilyen szigetelést találunk. Helyüket viszont egyre inkább kezdik átvenni a szilikon ablakgumik, mivel jóval több előnyük van a kaucsukkal szemben. A kaucsuk ablakgumik legnagyobb negatívuma, hogy az UV-sugárzással szemben rendkívül kicsi az ellenállóképességük. Márpedig az ablakszigetelés esetében elkerülhetetlen, hogy a szigetelő profil ne legyen napfénynek kitéve. A kaucsukot a napsugarak kiszárítják, ennek következtében megkeményedik és elkezd berepedezni, ezzel pedig a szigetelőképességét teljesen elveszti.

A szilikon ablakgumival ez nem fordulhat elő. A napsugárzást fel sem veszi, minőségét ez hosszú időn át sem fogja befolyásolni. De nem csak a napfényt, hanem a hőmérséklet ingadozását is nagyon jól tűri, ami szinten nem mellékes tulajdonság, ha figyelembe vesszük, hogy a szigetelésnek a mínusz 15 fokos téli éjszakákat éppen olyan jól kell viselnie, mint a nyári kánikulában a 35 fokot. Ennél jóval többet is kibír, olyan hőmérsékleteket, melyek természetes körülmények közt szinte egyáltalán nem fordulhatnak elő. A szilikon ablakgumi falvastagsága kisebb, mint a kaucsuké és maga az anyag is puhább, ennek nagy előnye, hogy sokkal rugalmasabban tudja követni szigetelésnél az ablak, illetve a svéd bemarásos technológiánál a tokba vagy a szárnyba vájt nút alakját.
Az ablakgumik legfőbb feladatai közé tartozik a hang– és hőszigetelés, ezeknek a szilikon ablakgumi maradéktalanul eleget tesz. Mindemellett kiváló hangszigetelő képességgel rendelkezik és mivel teljesen légmentesen zár, véd a az utcáról beszűrődő por és szmog ellen is. A szilikon ablakgumit négyféle méretben (6, 8, 10, 12 mm átmérőjű) és több különböző színben, áttetsző változatban is gyártják. Választhatunk az öntapadós típusok és a nútba illeszthető ablakgumik közül, hogy melyik legyen, azt kizárólag a szigetelés módja dönti el. Bár a szilikon ablakgumik kiváló tulajdonságait az öntapadós módszer nem csorbítja, de a szigetelés szempontjából mindenképp a svéd bemarásos eljárás ajánlott, mivel a rögzítés módja sokkal tartósabb és megbízhatóbb, mint az öntapadós verzió esetében.

Ablakgumikból tehát többféle típus is létezik, de a 100%-ig szilikonból készült ablakguminak egyelőre nincs versenytársa. Használata könnyű, eltávolítása is egyszerű – ez festés előtt szükséges – és mind hőszigetelés, mind pedig a víz kizárása szempontjából csak pozitívumait lehet említeni. Az ablakgumik tökéletesen képesek felvenni az adott felület vonalát, ezért esztétikai szempontból is kifogásolhatatlanok, műemlék jellegű épületeknél is előszeretettel alkalmazzák őket.

A szillikon ablakgumi költségtakarékos és hosszútávú megoldást nyújt otthonaink tökéletes szigeteléséhez.

15 hozzászólás ehhez: “Ablakszigetelő gumi”

  1. Gilde Katalin szerint:

    Festés, felújitás miatt levettük az ablakaink egy részéről az egy évvel korábban felhelyezett gumi tömitéseket.
    Kérdésem, ennek visszahelyezését vállalják e.
    Több ablakon nincs szigetelés, ide az önök által javasolt szilikon tömitést kérném.

    Válaszukat köszönettel várom. Gilde Katalin

    1. admin szerint:

      Kedves Katalin!

      Természetesen vállaljuk a régi szigetelőanyag visszahelyezését és az újabb munkálatokat.

  2. Ruttkay István szerint:

    Egy panellakás 10. emeletén lakom. Veka ablakaim hét évesek. Ha az eső nagy erejű széllel együtt jön akkor a nyílószárnyak alsó élénél befolyik a víz. Ezért szeretném a gumitömítést kicseréltetni.
    Kérdésem hogy ez csak az eredetivel azonos profilú, azonos méretű tömítéssel lehetséges? Ha ilyen nem szerezhető be, akkor alkalmazható-e az eredetihez nagyon hasonló profilú, méretű – de azzal mégsem teljesen azonos – tömítőgumi.Azért is kérdezem ezt, mert az Önök beszerezhető tömítések táblázatában nem láttam az én veka ablakomban lévővel azonos profilút.

    Segítő válaszukat előre is nagyon köszönöm:

    Ruttkay István

    1. admin szerint:

      Kedves István!

      A Veka ablakaihoz 3 féle szigetelőanyagot tudunk beszerezni, ha valamelyikre rá ismer kérem hívjon a kapcsolat menüpont alatt található telefonszámok egyikén.
      Veka profilok

      1. Ruttkay István szerint:

        Kedves “admin”!

        Veka ablakomban sajnos más profilú gumik vannak, mint az a három amit be tudnak hozzá szerezni. Ráadásul a tokon és a szárnyon eltérő profilú gumik vannak amin csodálkozom, nem értem ennek okát.
        Kérdésem : Az Önök által a veka ablakhoz beszerezhető tömítőgumik valamelyikével elvégeznék-e veka ablakaimon a tömítőgumik cseréjét függetlenül attól, hogy az eltér a jelenleg benne lévőtől.

        Lenne még egy kérdésem: Van-e lehetőség vízvetők utólagos felszerelésére? Amennyiben igen ezt is elvégeznék-e?

        Üdvözlettel: István

        1. admin szerint:

          Kedves István!

          A munkálatokat el tudjuk végezni kérem vegye fel a kapcsolatot velünk a kapcsolat menüpont alatt található telefonszámok egyikén.

  3. Márton szerint:

    Kedves “ablakszigetelő”

    Összesen 13 műanyag ajtónk és ablakunk van ezekhez látok itt szigetelő gumit. És van két tető ablakunk Velux típusúak, utóbbiakból már esett ki gumi, úgy hogy nem tudtam visszatenni. Mindez 22-23 éves és Nyíregyházán van. Ideje lenne felújítani, talán érdemes is. Kérem segítsen konkrét címmel, aki közel van hozzám és eljönne megnézni az ajtókat, ablakokat.

    Várom válaszát,
    Márton

    1. admin szerint:

      Kedves Márton!
      Sajnos nem tudok segíteni nincs ismerős cég aki nyíregyházán ablakszigetelő tevékenységet folytatna.

  4. Norbet szerint:

    Tisztelt Uram!

    Velux tetőablakhoz keresek tömítő gumit. Az eredetiek elöregedtek, merevvé váltak.
    A nyíló ablak szélén körbe futó, fekete, a kerettől kb. 8 mm-t kiálló penge szerű gumicsík.

    Van Önnek ilyen?

    Üdvözlettel,

    N.

    1. admin szerint:

      Velux tetőablakok utólagos szigetelésével nem foglalkozunk.

  5. Királyfalvi Ferenc szerint:

    Tisztelt Zoltán!

    Egy feladat megoldásában kérném véleményét. Budapesten kb 40 éves házgyári lakást vásárolunk, melyben már az ablakokat műanyag szerkezetűre cserélték, kb. 15 éve. A déli ablakoknál a felület már szemcsézett ” napégett”. Az egész lakás olyan hideg, huzatos, hogy a költségek miatt valamit tenni kell. A helyzetet fokozza, hogy az elszívó rendszer az a kis meleget is kiszívja. Eső lépésben a nyílászárók tömítéseit ki kell cserélni. Később nyáron a beépítési pur habot is, ugyanis zsugorodása miatt a takaróléc eltávolítása után “kilátni”.
    Kérdésem: milyen anyagú profilt javasol cserére?A közzétett szövegeket elolvastam. Beszerzési instrukciót is köszönettel venném.
    A munkát házilag végeznénk el.

    Királyfalvi Ferenc
    nyugdíjas magasépítő mérnök

    1. admin szerint:

      Tisztelt Ferenc!

      Általában típus azonosra cseréljük a profilt amennyiben az már nem létezik akkor valamilyen kiváltó profilt használunk.
      Kis menyiségben nem tudom hol lehet beszerezni mi ahol vásárolunk ott 200-300 méteres kiszerelésben árulják típustól függően.

      Üdvözlettel: Viszugyel Zoltán ablakszigetelő

  6. Petra István szerint:

    Tisztelt Zoltán!

    A következő problémára kérnék megoldást.
    A “DROTEX” gyártmányú műanyag erkély ajtómon a szigetelő gumi kikeményedett, kissé el is vetemedett.Ehhez a típushoz hol tudnák ilyet beszerezni?

    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:Petra István

  7. Petra István szerint:

    Az előző hozzászólásomban az ablaktípust rosszul írtam nem DROTEX hanem DRUTEX.

  8. Mesztrics Imre szerint:

    Üdvözlöm.Én Maco ablakhoz keresek szigetelö gumit.Tudna ajánlani üzletet vagy van önöknek is.Csak az anyag kellene.
    Várom mielőbbi válaszát:Mesztrics Imre

Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.