Beszéljünk az árnyékolástechnikáról

Redőny, vagy nem redőny? Ez itt a kérdés!

Az árnyékolástechnika szinte minden embert érint, akár régi házban, lakásban él, akár most építkezik. Van, aki rendelkezik árnyékolóval, van, aki nem, de a velük kapcsolatos téma mindig aktuális.

Számos árnyékolástechnika létezik manapság, és megmaradtak a sötétítő függönyök is a repertoárban, ám a legkedveltebb eszköz mégis csak a redőny manapság. A redőnyök közül is a legnépszerűbbek a külső tokos változatok, melyek nagy általánosságban műanyagból kerülnek kivitelezésre. Ezek a típusok azért annyira kedveltek, mert utólag is fel lehet szerelni őket, ha valaki később eszmélne rá a redőny fontosságára, ráadásul áruk is kedvező. (Régebben a belső tokos redőnyöket preferálták, melyek általában fából készültek, ám azok tokját illett már építkezéskor előre kialakítani, utólagos változtatásra nem volt lehetőség.)

Redőny

Redőny

Tehát ma a műanyag redőnyök az általánosak, melyek a közismert lamellás megoldással készülnek. Ezek már a fa redőnyökkel ellentétben nem felületkezeltek, hiszen nincsen rá szükség. Általában fehér színűek, nem csak azért, mert ezek a legolcsóbbak, hanem amiatt is, hogy a fényt leginkább ez a szín veri vissza. Természetesen van lehetőség színes változatban is legyártatni a kiválasztott műanyag redőnyöket, ezek viszont sokkal drágábbak és hőszigetelés szempontjából sem annyira hatékonyak. Hátrányuk talán még annyi a fényvisszaverés csekélysége mellett, hogy amennyiben állandó napfény éri őket, idővel sajnos kifakulhatnak, ami nem túl szép látvány. A műanyag redőnyök előnye mondjuk, a fához képest a könnyű súlyuk, a könnyű kezelhetőségük, az egyszerű tisztításuk. Léteznek – bár kissé drágábbak – az úgynevezett gumis változatok melyeknek az a nagyon jó tulajdonságuk, hogy a szél nem tudja zörgetni őket, ami sokszor bizony elég kellemetlen zajjal jár a hagyományos változatoknál.

A redőnyök lamellái jó hőszigetelők, mivel üresek, tehát ami a fő cél, hogy nyáron például a meleget képesek jó hatékonysággal kint tartani, télen pedig sokat számítanak a hideg levegő kirekesztésében.

Természetesen a redőnyök mozgatása mára már sok helyen motorokkal vezényelt, és már áruk is egyre inkább elérhető az átlagos háztartások számára is. A redőny elektromos vezérlését egyébként utólag is meg lehet oldani, ha valaki akkor gondolna erre, ha már beszerelt, mechanikus mozgatású változattal rendelkezne. Nagy átlagban azonban a redőnyök zsinóros működtetésűek, illetve hevederes változatúak, melyek jobban bírják a terhelést, viszont kiépítésükhöz jóval nagyobb helyre van szükség, mint a zsinóros csévézésűeknél.

Amit már fentebb említettünk, hogy az oldalt lévő sínek léteznek gumibetétes változatban is. A redőnycsörgést, zörgést, melyet a szél okoz ezek a típusok nagymértékben képesek csökkenteni, és kialakításuknak köszönhetően még jobban is zárnak, mint a betét nélküli változatok.

A külső tokos redőnyökbe alapból – tehát már kiépítéskor – beszerelhetőek a szúnyoghálók is. Ha kiépítéskor kérjük rögtön ezek felszerelését, sok pénzt takaríthatunk meg, mintha utólag lenne igényünk erre. Általában úgy oldják meg a szúnyogháló beszerelését, hogy maga a háló kefeszerű szegélyekben mozog, tehát a rovarok semmilyen irányból nem tudják azt kikerülni.

A tokokból érdemes a drágább, ám sokkal időállóbb alumínium lemezből készült változatot beépíttetni, hiszen nem rozsdásodik, ellentétben az acél szerkezettel. Vetemedésre sem kell számítanunk, ellenben a műanyag redőnytokkal, bár azért ahhoz is idő kell, tehát ez nem igazán nyomós ok a műanyag elvetésére.

A redőnyökről nagyvonalakban ennyit fontos tudni, de természetesen a kiépítés előtt is fontos tájékozódni, és figyelembe venni pénztárcánkat is.

Természetesen a redőnyökön kívül más árnyékolástechnika is létezik, a reluxától a zsalugáterig, a következőkben ezekről fogunk írni részletesen.

Az árnyékolástechnika egyik vezető eleméről, a redőnyökről beszéltünk. Ez olyannyira általános megoldás hazánkban, hogy amikor tervezzük otthonunkat, vagy épp régi lakásunkat szeretnénk „beárnyékolni”, rendre ez az egyetlen megoldás, ami szóba jön. Pedig más lehetőségünk is van, ami – noha nem ennyire nagy számban jelenik meg – mégis épp oly hatékony, sok esetben pedig jóval szebb küllemet garantál az épületnek.

Ilyen megoldás például a zsalugáter, mely inkább családi házak árnyékolásának megoldására a legalkalmasabb és legszebb. Magyarországon még nem annyira – de feltörekvő tendenciát mutat – elterjedt megoldás, mint mondjuk a mediterrán városokban, ahol szinte minden ház ablakán találkozhatunk vele. Görögországban például szinte mindenütt kék színű, ez adja meg az ottani házikók jellegzetességét. Olaszországban is nagy közkedveltségnek örvend, igen jellemző mind számában, mind pedig stílusában, jellegzetességében a csizma-országban.

Zsalugáter

Zsalugáter

Talán a mediterrán fealing miatt, de egyre többen választják hazánkban is a zsalugátert, és ezért vállalják az ezzel járó – úgymond – kellemetlenségeket is a háztulajdonosok. Mi a kellemetlenség a zsalugáterben? Nos, például a takarítása, mert nyilván körülményesebb egy fa elemet tisztítani, még inkább karbantartani, (bár létezik alumíniumból is) mint egy műanyag redőnyt. Azon kívül a nyitása-zárása sem egyezik meg kényelem szempontjából a redőnyével, hiszen itt például elektromos vezérlésre is csekély lehetőség van. Mégis a modern építészet is visszakukucskál a régi és tradicionális megoldások felé és divattá varázsolja azt. Ennek jó példája a zsalugáter. Valóban szép, efelől semmi kétség. A legszebb, a fából készült ablak kiegészítőjeként.

De mennyire hatékony és tartós, már ami a funkcióját illeti?

Az igazság az, hogy a fa zsalugáterek sajnos egy idő után tartásukat vesztik, és mivel fából készül, felületét az idő kikezdheti, mondhatjuk úgy is, hogy bizonyosan kikezdi. Ez ellen a tulajdonos nem sokat tehet, de a gyakori felületkezelés egészen biztosan hosszít az élettartamon és az esztétikán is. Olyan zsalugátert érdemes választani, melynek felületkezelése több rétegben, és nagy nyomással készül, így az itt használatos lazúr hatékonyabban épül be a mélyebb rétegeken elhelyezkedő pórusokba.

A zsalugáterekről bővebben tájékozódhat a peterzsalu.hu weboldalon.

peterzsalu.hu

peterzsalu.hu

Ígéretünk szerint a reluxáról is ejtünk néhány szót, hiszen azért elég sok háztartásban megtalálható nálunk és a környező országok lakásainak belső ablakain is.

A reluxa sokak számára nem jelent hathatós megoldást a sötétítésre, még a legnagyobb gondossággal sem, ellentétben a redőnnyel. Ám árnyékolásra – ami végül is még mindig a fogalomkörbe tartozik – tökéletesen alkalmas, és ára jóval kedvezőbb lehet a redőnyénél. Ami viszont mellette szól, az a hatékony fényerő szabályozás. A redőnnyel ellentétben a fényerőt magát tudjuk szabályozni a lakásban a reluxával úgy, hogy azt nem kell felhúznunk, vagy leengednünk. Teljes leengedés mellett tudjuk szabályozni, és félhomályt is képesek vagyunk teremteni vele. A jóval könnyebb kezelhetőség mellett tehát, a kilátást is megtartva tudjuk megoldani a sötétítést.

Reluxa

Reluxa

A reluxa másik – sokak által állított – előnye talán az esztétikusabb kinézet, persze ezzel lehet vitatkozni. Annyi bizonyos, hogy nagyon szép kiegészítője, mintegy dísze lehet otthonunknak, egy ízléses modell- és szín kiválasztással. A redőnnyel ellentétben itt óriási a színválaszték, ám ilyenkor gondolnunk kell az összhangra is. Pontosan azért, mert a reluxa a lakáson belül helyezkedik el, s az ott is marad, remélhetőleg nem egy évre választjuk. Ezért aztán egy későbbi festésnél is fontos lesz majd a fal és a reluxa közti színharmónia a belső térben.

A redőnynél az előbb említett hőszigetelés is szerepet játszik a választásban, ez mondjuk a reluxáról nem mondható el. Sem nyáron a meleget, sem pedig télen a hideget nem tudjuk kirekeszteni még a legjobb reluxával sem, no, de nem is arra lettek tervezve.

Reméljük, hogy segítségül szolgáltak az összehasonlítások, az egyes árnyékolók tulajdonságainak ismertetése – persze a teljesség igénye nélkül – és könnyebb lesz a választás azoknak, akik éppen most adták fejüket egyik lehetőség megvalósítására!

Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Read previous post:
Öntisztító üvegek: ússzuk meg az ablakmosást!

Nagy móka lehet az ablakpucolás, de néha azért még a leglelkesebb és lelkiismeretesebb háziasszonyok is örömmel adnának túl rajta. Szerencsére...

Close