Tudta, hogy az ablakain egy A4-es papírlapnyi lyuk lehet?

Ha meglátja valaki lakása ablakai hőkamerás vizsgálatának eredményét, általában megdöbben. A régi, rossz szigetelésű ablakoknál apró, huzatos foltok jelennek meg, amelyeket összeadva általában körülbelül egy A4-es papírlap mérete jön ki. Ez azt jelenti, hogy egy rosszul szigetelt lakás ablakai úgy működnek, mintha a falon egy papírlapnyi lyuk lenne! Ekkora felületen tud a hő elillanni. Ezért mondják sokan, hogy fölöslegesen az utcát fűtjük. Ez igaz is: így az energia mintegy 20%-át fölöslegesen használjuk föl. Ez nem csak a természeti környezetnek megterhelő, de a pénztárcánknak is, hiszen a fűtésdíj egyötödét fölöslegesen fizetjük ki. Nyáron sem más ám a helyzet: akkor a benti hűvös szökik el, valamint kintről a por és zaj is bejön ezeken a réseken.

Huzatos ablak

Huzatos ablak

Egy vörösvári háznál történt, hogy a havi fűtésszámla még visszafogott meleg esetén is a legkeményebb téli hónapokban hetvenezresre hízott. A család azonban nehezen szánta el magát az ablakszigetelésre, illetve az elkorhadt nyílászárók cseréjére, mert azt gondolták, az drága és nem számít sokat. Végül a kinti zajok győzték meg őket abban, hogy vastagabb üveget tetessenek be, de ha már az ablakokhoz nyúlnak, akkor az egészet fölújították. Megdöbbenve tudatosult bennük a következő télen, hogy a fűtés költsége húszezer forintra mérséklődött. Ebben a házban havonta ötvenezer forintot fizetett ki a család azért, hogy fűtse az utcát! Most már nincsen zaj és a lakás jól tartja a meleget. Az erősebb ablakok egyébként biztonságosabbak is, ami egy gyermekes családnál szintén fontos szempont.

Ha nem is minden lakásnál vagy családi háznál ilyen rossz az alaphelyzet, a tapasztalatok alapján a felújítás költségei egy-két éven belül megtérülnek. Ha úgy nézzük, ez egy rövid futamidejű és teljesen biztonságos befektetés, amely később a fűtésszámla mérséklésével nagyobb hasznot termel, mint egy jobbféle bankbetét.


Szólj hozzá te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Read previous post:
Az alumínium ajtók és ablakok előnyei

Az átlagostól különböző megjelenéssel tud hozzájárulni az épületek esztétikai megjelenésével, hőhídmentességével, energiatakarékos és remekül szigeteli a hangot. Az alumínium rozsdásodással...

Close