Pár mondat a szilikonról
A szilikonok, legalábbis a jellemző alkalmazásaik, térhálós szerkezetű gumik. Szerkezetükben – főleg a gyártásuk és feldolgozásuk közben – katalizátoros kémiai átalakulás játszódik le, jellemzően a feldolgozás közben bevitt hő hatására. Ennek a megfordíthatatlan (irreverzibilis) kémiai folyamatnak az az előnye, hogy biztosítja a szilikonból készült termékek hosszú élettartamát, időjárásállóságát, UV-sugárzással szembeni ellenállóképességét stb.
Hátránya, hogy a tönkrement szilikonalkatrészeket hiába dobjuk ki, a természetben csak évtizedek alatt kezd el lebomlani. Mivel újrafeldolgozni csak drága technológiák alkalmazásával, lisztfinomságú őrleményként lehet(ne), ez azt is jelenti, hogy ma még jellemzően reciklált, újrahasznosított szilikonokkal egyáltalán nem találkozhatunk.
A szilikon a műanyagok között kifejezetten környezetszennyező.
Mentségére szolgál azonban, hogy éppen drága mivolta miatt a feldolgozás-technológiák szinte mindegyike kifejezetten hulladékmentes vagy alacsony hulladékképződéssel járó. Míg az általános műanyagiparban 8-10% a technológiai hulladékarány, addig a szilikontechnológiák 1-3% körüli hulladékkal készülnek. Másrészt az is mentsége, hogy a hulladék nagyságrendje messze alatta van a világ műanyagipara által elhasznált egyéb műanyagénak. Magyarországon évente mintegy 300-350 tonna a becsült szilikongyártás. Viszonyításképpen, csupán pillepalackból (PET-palack), a hazai műanyagipar egyetlen termékéből, 55-60 ezer tonna, azaz 1,5-1,6 milliárd darab kerül felhasználásra.
További mentsége a szilikonnak, hogy megsemmisítése viszonylag egyszerű. A szilikonhulladékok tökéletesen eltüntethetők égetés útján. Égéshőjük viszonylag magas, égéstermékük nem mérgező, ezért kiválóan hasznosítható. A végtermék nem más mint szilícium-dioxid: gyönyörű, hófehér, lisztfinomságú homok.
Mindent összevetve, bátran kijelenthető, hogy a szilikon ideális alapanyag, több területen is kiválóan alkalmazható, többek közt az általunk alkalmazott utólagos ablakszigetelés alapanyaga is szilikon.