Az épület páraháztartásának javítása

A páraháztartás problémái szorosan összefüggnek az épület hőforgalmával, mivel a káros jelenségek többnyire az épületek túlfűtöttségének takarékossági okokból történő megszüntetésével kapcsolatosak. Az energiatakarékosság bevezetésével a helységek belső hőmérséklete csökkent, és ezzel a következő mellékhatások léptek fel:

A lakók az alacsonyabb helység-hőmérséklet miatt ritkábban szellőztettek és az ablakok légzárásának fokozásával igyekeztek filtrációs hőveszteséget csökkenteni (az újabb épületekbe már eleve jobb légzárású ablakokat építettek be). Emiatt a filtrációs légforgalom nem elegendő a belső nedvesésterhelés csökkentésére. Ez drasztikusan meg változtatja az épület szellőztetési rendszerének működtetését (a nagyobb áramlási ellenállás miatt azonos ventilátorteljesítmény esetén sem valósul meg az előirányzott óránkénti 1….3-szoros légcsere).

A légcsere lecsökkenése miatt a helységek hőmérsékletének csökkenésével együtt nagyobb belső relatív páratartalom, a korábbi (viszonylag száraz) 40….50%-ról átlagosan 60…70%-ra, egyes esetekben azonban még e fölé is emelkedik. (Orvosilag a 40…65% közötti érték volna a kedvező, 40% alatt a nyálkahártya kiszáradása miatt nő a felső légúti megbetegedések aránya.)

A külső határolószerkezetekben, ill. belső felületük hidegebb részein a relatív páratartalom lokális értéke elérte a telítettség szintjét. Elsősorban a szerkezeti és a geometriai hőhidaknál, de leginkább azokon a helyeken, ahol – egymás hatását erősítve – mindkettővel számolni kell (csomópont kialakítás, attikánál, épületsarkokon, nyílászárók mentén). A szerkezeten belüli páralecsapódást (önindikáló folyamatként) egyrészt tovább csökkentette a hőszigetelő képességet -ezzel együtt fokozta a pára lecsapódást (különösen a kőzetgyapot hőszigetelésű homlokzati elemeknél), másrészt az összegyűlt nedvesség elősegítette a kapcsolóbetétek korrózióját, megfagyva pedig az elemek betonjának roncsolódását.

A helységekben a belső felületi páralecsapódástól (kondenzáció) az éleken sarkokban fokozott pórszennyeződés, ll. gyakori a penészgombák megtelepedése. A viszonylag kis légtérhez és lakóterülethez (ill. a lakás térfogatához) képest nagy lakólétszám az előbbieken felül a nagy technológiai-páraterhelésű helységekben is penészesedéshez vezetett (elsősorban a fürdőszobában, de a konyhában is). Ehhez hozzájárult az is ,hogy a lakók életmódja a feltételezésektől eltérően alakult, rendszeressé vált az otthoni mosás, szárítás, valamint a főzés, s e tevékenységeket “csúcsidőszakok”-ban összesűrítve végzik (este ill. hétvégén). A ” páratechnikai pufferként” viselkedő, jó páratároló tulajdonságú szerkezetek és anyagok (vakolat, mészfesték) helyett a gombák táptalajául szolgáló műanyag bevonatokat, tapétákat, ragasztókat alkalmaztak. Mindezekhez hozzájárult az épületek fűtési és szellőztetési rendszerének szabályozatlansága.

Így kialakultak a penészgombák megtelepedésének előnyös feltételei:

– a levegő tartósan nagy ( legalább napi 12 órán keresztül 65…70% fölötti) relatív nedvesség tartalma,

– megfelelő táptalaj

– 18…20 fok hőmérséklet,

– nem áramló ( pangó) levegő (pl. bútorok mögött, mivel a lakók a hűvös falfelülethez állítják a szekrényeket).

A penészgomba spórái, valamint a penészgombákon élő házporatkák a levegőbe kerülve s onnan a légzőszervekbe jutva allergénként hatnak.

Az épület páraháztartási problémái a következő módon mutatkoznak meg:

– az épület külső határolószerkezetein belül (panelon belüli kondenzáció).

– a külső falak belső felületén a falak alsó vonalában, a padló közelében (kondenzáció),

– a panelok függőleges csatlakozási élei mentén, különösen azok alsó szakaszán (kondenzáció),

– nyílászárók körül (kondenzáció),

– a falak elé állított szekrények mögött ( kondenzáció),

– nedvesedés az uralkodó szélirány felőli oldalon a helységek légállapotában.

A nedvesedés néhány esetben a tetőszigetelések hibája miatt következik be. A panelos épületek páraháztartásának értéknövelő jellegű javítása rendkívül összetett feladat, mert egy tényező megváltoztatása több folyamat lejátszódását is befolyásolja. Így nem lehetséges önmagában csak a légfogalmat növelő intézkedéseket megvalósítani, mert azzal együtt a hőveszteség, is növekszik, és végső soron annak az esélye is, hogy a levegő relatív páratartalma egy adott hideg felületen eléri a telítettségi értéket.

Az épületszerkezeti jelegű javítási módszerek többsége igen szoros kapcsolatban van az épület téli hőháztartásának javításával: a konvekciós hőveszteség csökkentése a belső terek páraháztartására kedvező, a filtrációs hőveszteség csökkentése kedvezőtlen hatással van. Ezért- a belső tér páraháztartási határhelyzete esetén – az utóbbi alkalmazásának általában feltétele a kritikus felületek többlet-hőszigetelése (esetleg a belső légforgalom más módon, pl. légutánpótlásos szellőztetéssel való növelése). De pl. lodzsa mögötti hálóhelyiség esetén a helységben a páratermelés kevesebb, a lodzsaajtó légáteresztése viszont nagy) a filtrációs légforgalom túlzott is lehet. A penészedés elkerülésére alkalmazott módszerek alapvetően preventív (megelőző) jellegűek. Kiegészítésül azonban minden esetbe elengedhetetlen a tüneti kezelés (a penésztelep vegyszeres kezelése), hiszen a penészgombák a megtelepedésükhöz szükségesnél kedvezőtlenebb körülmények között is fennmaradnak. A páraháztartás javítása előtt minden esetben meg kell vizsgálni, hogy a fűtés rendszer beszabályzása, esetleg a helységekben az 1…2 fokkal nagyobb hőmérséklet (intenzívebb fűtéssel) nem gazdaságosabb megoldás- e a páratechnikai problémák megoldására. A tapasztalatok szerint a lakók által szabályozható kétcsöves fűtési rendszerrel fűtött lakásokban igen ritka a belső felületi kondenzáció. Egycsöves fűtési rendszer esetén, amely az egyéni igényeket kevésbé rugalmasan tudja követni és az egész rendszer beszabályozása nehezebb, gyakrabban előfordul.

A fűtési teljesítmény növelésekor irányadó, hogy a lakások 1 fokkal nagyobb hőmérséklete általában mintegy 6%-os energiafelhasználási többletet igényel, s ezt kell a gazdaságossági összehasonlítás tárgyává tenni a páraháztartást javító utólagos intézkedések költségeivel szemben (általában 15 éves megtérülési idővel számolva).

A panelos épületek páraháztartását javító, értéknövelő jellegű műszaki megoldások ezek alapján a következők lehetnek:

• a homlokzat külső oldali hőszigetelése,
• a szabályozott légforgalom kialakítására vendégszerkezet beépítése,
• páratároló anyagú szerkezetek beépítése a lakás valamely helyiségébe
• a hőhidak belső felületi hőmérsékletének növelése (termódinamikus módszer),
• a légáramlás növelése az épülethatároló szerkezetek belső felületén,
• a helységek nagyobb légcseréjét nyújtó megoldás,
• a penészedés vegyszeres kezelése.