Hogyan történik a hőszigetelő üveggel ellátott ablakok felújítása, javítása?

Ahhoz, hogy a régebbi típusú ablakok és ajtók szigetelését felújítsuk, nem szükséges rögtön az egész ablakot kicserélnünk. Abban az esetben ugyanis, ha az ablakok még jó állapotban vannak, akkor csere helyett, elegendő, ha csupán felújíttatjuk a nyílászárókat egy erre szakosodott cég segítségével. Ezzel igen nagy összeget takaríthatunk meg, mivel egy komplett nyílászáró csere rengeteg pénzbe kerül. Az ablakok felújítása után a ház komfortosabbá válik, valamint hosszú távon igen sok energiát, – ez által pedig pénzt– takaríthatunk meg általa. Az olyan fa kerettel rendelkező ablakokat, amelyek hőszigetelt üveggel lettek felszerelve, általában mindig érdemes felújítani.

A kétrétegű, hőszigetelő képességű üvegeket Orosházán, az 1975-ös esztendő során kezdték el gyártani. Ezek az üvegek a Hungaroplan nevet viselik. A Hungaroplan üvegekhez illeszkedő, többnyire Roto vasalattal felszerelt, fa profilokat a SOFA, vagyis a Soproni Faipari Vállalat állította elő. E típusú ablakok gyártása igen nagy előre lépést jelentett, a korábbi típusú, kapcsolt gerébtokos nyílászárókhoz viszonyítva.

A kétrétegű hőszigetelt üveggel felszerelt, fa szerkezetes ablakok az elmúlt évtizedek során semmit sem veszítettek a minőségükből, ugyanis igen sok házban még mindig ezek az ablakok vannak beépítve és tökéletesen funkcionálnak. Azt azonban nem árt tudni, hogy a mai elvárásokkal szemben kissé elavultnak számít az üvegek hőszigetelő képessége, ezért célszerű, ha mielőbb kicseréltetjük az üveglapokat. A fa keretes, kétrétegű hőszigetelő üvegek tömítései az évtizedek során elöregedtek, így szinte biztosan ezek is cserére szorulnak. Pozitívuma e típusú ablaknak az, hogy a konstrukciót máig is folyamatosan gyártják, ezért bármely alkatrész könnyedén beszerezhető hozzá.

Hogyan zajlik egy ablak javítása, felújítása?

A kétrétegű hőszigetelt üveggel felszerelt fa ablakok felújítása, illetve javítása roppant egyszerű feladat, mivel e nyílászárók életkora nem haladja meg a 30 esztendőt és még minden alkatrész beszerezhető. Ennek köszönhetően pedig, a munkafolyamat elvégzése sem kerül túl sok pénzbe. A felújítás során nagy a valószínűsége annak, hogy néhány üvegrögzítő léc el fog törni. Ennek az oka az, hogy tervezés során nem volt elsődleges cél az, hogy az üvegeket könnyedén ki lehessen cserélni, továbbá az évtizedek során ezek a lécek rengeteget veszítettek a rugalmasságukból is. Éppen ezért, még mielőtt hozzálátnának a szakemberek az ablakok felújításához, eltávolítanak egy szorítólécet az egyik nyílászáróból. Ezt a szorítólécet fogják majd mintaként felhasználni az új szorítólécek gyártása során, így, ha munka közben eltörne egy léc, az azonnal pótolható is lesz. Ezzel pedig jelentősen meg lehet gyorsítani az ablakok felújításának ütemét. Az ablak felújítása során először is eltávolítják a szorítóléceket, majd kiszerelik a korábbi, elavult üveglapot a keretből. Ezt követően, a gyári technológiával megegyező módszerrel kerül behelyezésre a korszerű, magas hőszigetelő képességű ablaküveg. Az ablakok felújítása során a keretbe helyezett üvegsor 24 milliméter vastag, míg a gyártás során ezt csupán 20 milliméteres üvegsorral végezték el. Éppen ezért, annak érdekében, hogy az új üveg beépíthető legyen, szükség van az úgynevezett módosított üvegszorító lécek használatára is. Ezt követően kerül sor az alsó vízvezető alatt elhelyezkedő műanyag profil cseréjére is. Ezen a műanyag profilon egy gumi rész található, amely általában már teljesen el van öregedve, szét van mállva, ezt kicserélik, vagy szükség esetén rögzítik, továbbá ellenőrzik azt is, hogy a kereten lévő ellendarabja milyen állapotban van. Azok a tömítő csíkok, amelyek házilag lettek felragasztva a nyílászáróra, minden esetben eltávolításra kerülnek, a gyári tömítéseket pedig  ki  cserélik korszerű szilikon alapanyagú szigetelésre. A zárszerkezetek is ellenőrzésre kerülnek, és esetleges meghibásodás esetén, ezeket is kicserélik, megjavítják, illetve be is állítják. Az üveglap kicserélése után ellenőrzik a fa keret állapotát is, amely többnyire kifogástalan szokott lenni, köszönhetően annak, hogy csupán néhány évtizede lettek legyártva és felszerelve. A felszínen található néhány kopás egy egyszerű mázolással tökéletesen eltüntethető. Abban az esetben, ha az évek során többször is át lett mázolva az ablakkeret felszíne, száraz-csiszolással el lehet távolítani a felesleges, megvastagodott festékréteget. Amennyiben száraz csiszolás következtében nagyrészt már látszik a fa réteg, akkor nincsen szükség arra sem, hogy a festéket leégessék a felületről. A felület csiszolása után következik az alapozóréteg felvitele, majd ezt követően kerül sor a felületbevonó anyaggal való kezelésre. Az általában vízbázisú felületbevonó anyagot megfelelő rétegvastagságban viszik fel a gittelt, egyenletesre csiszolt és alapozott felületre.

Hőszigetelő üveg csere, ablakfelújítás.

Hőszigetelő üveg csere, ablakfelújítás.

11 hozzászólás ehhez: “Hogyan történik a hőszigetelő üveggel ellátott ablakok felújítása, javítása?”

  1. Emily szerint:

    Hol, és ki gyártja manapság a legjobb minőségü 3 réteges betőrésvédelmezett ablakokat?

    1. admin szerint:

      Ablakok forgalmazásával nem foglalkozunk így nem tudok önnek segíteni. Ha az üvegre tetszik gondolni azt nálunk megrendelheti.

  2. Miklós szerint:

    Jó napot kívánok!
    Redőnyszerelés kapcsán szembesültünk azzal a problámával, hogy a nagyméretű (kb170x130cm) fix (nem nyíló) tábla elé belülről nem lehet másképp redőnyt szereléni, csak az üveg kiszedésével. (Kívülről nem megoldható, mert emeleti). Megoldható az üveg kiszedése minőségromlás (pl. szigetelés, légzárás)) nélkül ebben a méretben úgy, hogy mivel fix, a helyén kell cserélni az üveget?
    Köszönöm válaszukat!

    1. admin szerint:

      Kedves Miklós!

      Igen megoldható de az üveget kívülről sziloplasztozni kell amelyet igy csak alpintechnikával lehet vagy állványról.

      1. Pákai Jánosné szerint:

        Érdekelne a sofa ablakok felújitása, tudnának egy meg közelitő árat írni 120×150-es ablakaim vannak 10-DB KÖSZÖNETTEL: Pné

        1. admin szerint:

          Tisztelt Hölgyem!
          Az email címünkön tud ajánlatot kérni.

  3. Szovátainé Kovács Anna szerint:

    Jó napot kívánok! Fakeretes ablakaim között az üveg piszkos. Hogyan lehetne kicserélni az üveget és ez milyen árban lenne. 6 db. 124×96 cm az üveg.

  4. Melinda szerint:

    Tisztelt Zoltán,
    Érdeklődnék, 230 x 140 cm-es, 15 éve behelyezett SOFA ablakunk párásodni kezdett a 2üveg között, mennyibe kerülne a cseréje?
    Köszönettel a válaszért,
    üdv

    1. admin szerint:

      Kedves Melinda!
      A mérettől több információra van szükségünk. Kérem az ilyen jellegű kérdéseket ne hozzászólás formájában tegye fel hanem az email címünkön. info@ablakszigetelo.hu

  5. Varga Gáborné Gabi szerint:

    Jó napot kívánok!A kérdésem az lenne, hogy a thermoplán üveg hőszigetelő képességéből veszít e az évek során???

Szólj hozzá te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Read previous post:
Echotv riport a svéd ablakszigetelésről.

2013. December 25-én az Echotv-én a Mozaik című műsorban  a velem készített riport a svéd ablakszigetelésről. Viszugyel Zoltán ablakszigetelő ECHO...

Close