Zsalugáterek és spaletták
Sok energiatakarékossági tanács kezdődik úgy, hogy használd a redőnyt, hiszen árnyékol és hőszigetel egyben. A régi parasztházakban ezeket, a megoldásokat zsalugáterekkel és spalettákkal oldották meg, és aki szereti a régi megoldásokat, biztos, hogy még ma is használja ezeket. Az ablakhoz tartozó zsalugáterek és spaletták nem csak árnyékolnak és védik az ablakokat, hanem esztétikai értéket is adnak az épületnek. A déli fekvésű országokban (pl. Görögországban, Spanyolországban) a zsalugáteres ablakok még ma is divatosak, és nagyon szépek.
A kor szelleméhez igazodva a régi fazsalugáterek, spaletták után megjelentek a műanyag illetve az alumínium idomokból készült zsalugáterek. Színükben, anyagukban nagy választék között lehet válogatni. Akár fából, akár műanyagból készülnek is, mindegyik keretes szerkezetű, amelyen belül lamellák teszik lehetővé az árnyékolást, télen pedig a hőszigeteléshez járulnak hozzá. Léteznek olyan megoldások is, melyek egy zsalugáter szárnyon belül is osztottak, így lehetőség adódik arra, hogy a szárny egyik felén legyen nyitott, míg a másik felén zárt marad. Akár ki is támasztható, még arra is lehetőség van, hogy a zárt szárnyú zsalugátereken belül a lamellákat lehet mozgatni. A zsalugáterek, spaletták elsődleges feladata az árnyékolás, de nem kevés védelmet jelentenek a heves esőzések, szélviharok, vagy hózáporok ellen is.
A zsalugáterek és spaletták használatával is hozzájárulhatunk az ablakszigetelés fokozásához, nyáron az árnyékoláshoz.