A(z) "Ablakszigetelés" kategória archívuma:

Utólagos ablakszigetelés – Cselekedjen időben

Ügyfeleink, megrendelőink egy része sajnos csak akkor keres meg bennünket, amikor már legalább egy fűtési szezon óta az utcát melegíti odabentről. Aki azonban időben reagál a problémára, sok pénzt takaríthat meg. Ellenőrzés önállóan Ahogyan arról már több alkalommal is írtunk, az első ellenőrzéshez még nem szükséges a szakember segítsége. Egy egyszerű módszerrel Ön is bármikor […]

Részletek

Minden ablaknak lelke van

Az ablakcsere körüli döntések nem csupán puszta technikai kérdések köré szerveződnek. Házunk, vagy lakásunk ugyanis (bár itt elsősorban magánházakra gondolunk) ablakai ugyanúgy az épület részét képezik, mint a falak, melyeken át ablakainkon át tekinthetünk ki a világra. Inkább az ablakszigetelés? Ezt így és ebben a formában természetesen nem jelenthetjük ki, addig legalábbis semmiképpen, amíg nincs […]

Részletek

Az augusztusi nagy meleg károkat okozhatott a szigetelésben

Július, augusztusban annyira meleg volt két héten keresztül, hogy szinte a fém is megolvadt. De ha félretesszük a túlzásokat, akkor is tény, hogy az extrém forró, afrikai időjárásnak bizony egyes használati tárgyaink és otthonunk felépítésében szerepet játszó eszközök is sérülhettek, károsodhattak. Sajnos ide sorolhatóak azok az ablak- és ajtószigetelések is, amelyek déli fekvésük miatt a […]

Részletek

Utólagos ablakszigetelés régen és ma

Ugye Ön is emlékszik rá, milyen furcsa megoldásokkal próbálkoztak az emberek a nem éppen a legjobban teljesítő ablakaik, nyílászáróik szigetelésével… A kényszer nagy úr. És alaposan elősegíti a kreatív gondolkodást is. Az már egészen más kérdés, hogy az ilyen házi praktikák csak ideig óráig működnek. És a legtöbb esetben rettenetesen csúnyák is. A klasszikus módszer, […]

Részletek

Utólagos ablakszigetelés – Lehet, hogy már nem menthető az ablak?

Látatlanban ilyet sohasem mondunk, úgyhogy ezúttal is szeretnénk erősíteni azon gyakorlatunkat, miszerint semmit sem lehet megmondani pontosan azelőtt, hogy ne látná szakember a kérdéses problémát. Ugyanakkor sajnos van olyan, hogy nem lehet megmenteni az ablakot. Etika, vagy valami más? – Munka a menthetetlen ablakkal Nem szeretnénk máris negatív irányból indítani, de sajnos vannak olyanok is, […]

Részletek

Utólagos ablakszigetelés – A túl jó sem jó…

Mi az, hogy túl jó? És akkor a túl jó, egyenlő a rosszal. Hogyan kell ezt érteni? Az utólagos ablakszigetelés kapcsán is felmerül néhány, elsőre talán kifejezetten zavarba ejtőnek tűnő jelenség, melyek kapcsán azonban nem árthat alaposabban végiggondolni a szigetelés mikéntjét. Túl jó alatt természetesen nem a tökéletes megoldásra gondolunk, s valamiféle irigység beszél belőlünk, […]

Részletek

Mit válassz, ha magad szigetelsz?

Ügyes kezű, barkácshajlamú vállalkozó kedvűek akár maguk is nekiláthatnak az utólagos ablakszigetelésnek, egyfajta „csináld magad” filozófiát követve. Természetesen, ha igazán profi kivitelezést szeretnénk és el akarjuk kerülni a felmerülő balesetek kockázatát, érdemesebb szakembert hívni. De mi magunk is el tudjuk készíteni a szigetelésünket, csak a megfelelő technikát kell kiválasztani. Szivacsszalag A szivacsszalag minden nagyobb áruházban […]

Részletek

Spórolás utólag is: bemarásos szigetelés

Sokakkal fordul elő sajnos, hogy utólag észlelik a nyílászáró nem megfelelő szigetelőképességét. Azt veszik észre, hogy huzatos a lakás, sok a por, nagy a zaj és rettentő magas a fűtésszámla. A kezdeti kétségbeesést követően fontos, hogy eszünkbe jusson: nem kell kicserélni az egész ablakot/ajtót, netán mindegyiket a lakásban. Borzalmas felfordulással és költségekkel járna, bár természetesen […]

Részletek

Lakásfelújítás? – Utólagos ablakszigetelés profi csapattal!

Mert nagyon nem mindegy, hogy ki miért felel egy felújítási folyamatban, hiszen nem amiképpen tőlünk sem várják el a tetőfedést, mi sem bíznánk másra az ablakszigetelést. Komolyabb lakás-, vagy házfelújításba kezdett és van néhány egészen komplett ajánlata is? Van, aki mindenre vállalkozik? Igen, jól érzi, hogy ez gyanús. Ne költsön pénzt feleslegesen Lehet, hogy egyes […]

Részletek